Home
Fő Suj
A faszom kivan
Glokmák 2000
Roncstelep
Mókák
Suj
Kajcsik
Vendégkönyv
English
Triumph Spitfire Mk3
Kész, kész, kész, kész!!!!!
2002. szeptember 5-én feltettem a rendszámot!

Ez az autó a jelenlegi projekt főszereplője. Franciaországban láttam ilyen kocsit
először 96-ban, mikor Nantes-ban dolgoztam. Persze akkor még nem tudtam, hogy mi a neve.
Később kiderült, hogy Triumph-ról van szó, pontosabban azon belül is a Spitfire sorozat valamely tagjáról.
Spitfire-eket 1962 októberében kezdtek gyártani, a széria a "Spitfire 4" tipussal indult,
később az analógia miatt már csak Mk1 néven emlegették. 1964-ben ezt váltotta fel
a MK2, majd 67-ben a MK3. Az én kocsim ebből a sorozatból való, 1968-ban készült.
MK3-ból 65 320 darab jött le a szalagról, ha egyáltalán azon csinálták.
MK3 után volt még MK4 és befejezésként Spitfire 1500.
Szóval ez a kocsi már régóta érdekelt.
Aztán évekig egy MGB-ről álmodoztam,
de ez akkoriban főleg az idióta jogszabályok miatt csak álom maradt. Végül 2000 őszén alakult
úgy a helyzet, hogy vehetnék egy régi autót. Az akkori vámok miatt a kisebb Spitfire-t céloztam
meg, illetve sokáig gondolkoztam a Midget/Sprite verzión is, vegül a véletlen hozta úgy, hogy Spitfire-t találtam. Két héten át
megállás nélkül interneteztem. Végig néztem az összes európai régiautóklubok összes szájtját, rákerestem
minden fellelhető hirdetésre. Letöltöttem egy millió mega képet, írtam mindenkinek, aki
spitfire-t, midget-tet vagy sprite-ot hirdetett. A legtöbb hirdetést Hollandiában
találtam, főleg Spitfire-ből volt sok, és ezek szinte mind balkormányosak (LHD) voltak.
Csekmákkal közben kitaláltuk, hogy meglátogatjuk Gabibát Brüsszelben pár napra. Ezt aztán összekötöttük egy hollandiai kirandulással.
E-mailen, telcsin előre mindent
megbeszéltem és összeállt a veteránautónéző túra. Két nap alatt 38 563 autót néztünk meg.
Már az első nap estéjén éreztem, hogy Paul Spitfire MK3-asa, ami félig felujított
állapotban évek óta a garázsában állt, lesz az ideális jelölt, de azért másnap még
elmentünk északra, újabb autóhegyeket nézegetni. Soha életemben nem láttam még ennyi régi kocsit.
Volt egy fickó, akinek három különböző faluban három kézilabda nagyságu hangárját néztük meg. Mind tele volt
zsúfolva felújítás előtti és felújított kocsikkal.
A felesége vitt minket körbe, és elmondta, hogy ez csak hobbi, nem ebből élnek. Aztán másnap vissza amsztiba, autómaták kifosztása,
pénz számolgatás stb... , Visszamentünk Paul-hoz, aki teljesen meglepődött, hogy miért akarom kifizetni
a kocsit, ha el se viszem. Végül ráerőltettem a pénz felét, a másik felét Laci, a tréleres vitte ki, amikor hazahozta a gépet.